A
Cseh Köztársaság Budapesti Nagykövetsége, a CzechTrade és budapesti irodája
immár másodszorra szervezte meg a TÖOSZ-szal szövetkezve a TÖOSZ Éves
Küldöttgyűlésének kísérő rendezvényét, a City For The Future konferenciát és
kiállítást, melynek középpontjában a fenntartható és okos településefjlesztést
szolgáló technológiák, valamint az azok megszerzéséhez szükséges pénzügyi források,
támogatási programok álltak. Idén továbbá különös hangsúly került az
energiahatékonyság kérdéskörére és arra, hogy a települések hogyan küzdenek az
energiaárak emelkedése ellen.
A tavalyi évhez hasonlóan szakmai partnerként társult a Brnói Regionális Iparkamara, a Dél-Morva Innovációs Központ (JIC), az Óbudai Egyetem és újonnan a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara is. Az üzleti találkozók szervezésében az EEN Network és az MKIK segédkezett. A rendezvény kiemelt támogatója az MVM volt.
Az idei rendezvény keretében zajlott továbbá Magyarország és Csehország Testvérvárosainak Találkozója is, mely során H.E. Bial Tibor, Csehország magyarországi nagykövete és H.E. Baranyi András, Magyarország csehországi nagykövete is üdvözölte a találkozóra érkező közel ötven résztvevőt.
Az új technológiák a modern városok fejlődése szempontjából mindig kulcsfontosságúak voltak, és vitathatatlanul a jövőben is azok maradnak. Ezt szem előtt tartva jött létre a City For The Future, azzal a céllal, hogy olyan megoldásokat ismertessen meg az önkormányzatokkal, városüzemeltetéssel és településfejlesztéssel foglalkozó cégekkel, illetve szakemberekkel, melyekkel településeinket olyan helyekké alakíthatjuk, ahol otthon érezhetjük magunkat és szívesen leéljük életünket.
A rendezvény külön figyelmet szentelt annak a ténynek, hogy a kis településeknek, falvaknak jelentősen eltérő igényeik, problémáik és vízióik vannak, mint a nyüzsgő, több tízezres lélekszámú városoknak. A cél az volt, hogy a kiállító cégek megfelelő megoldásokat hozzanak bármilyen méretű és adottságú település számára, amelyek rövid és hosszú távon egyaránt hozzájárulnak épített környezetünk fenntartható és jövőbe mutató fejlődéséhez.
Az idei év felülmúlta a tavalyi rendezvényt mind a résztvevők és kiállítók számában, mind a program gazdagságában. Az egész napos, három helyszínen (TÖOSZ ülésterme, nagy színpad és a BKIK szemináriuma) zajló szakmai program keretében több mint huszonöt előadó tartott beszédet finanszírozási lehetőségekről (INTERREG – Miroslav Scheiner, Holop Szilveszter, Visegrádi Alap – Jiří Sýkora, EU Duna Régió Stratégia – Dr.Oroszi Viktor György, Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint Csizmadia Petra - Belügyminisztérium, Önkormányzati Koordinációs Iroda), fejlesztési tervekről, testvérvárosi és nemzetközi kapcsolatokról, a fenntartható településüzemeltetés irányába mutató megoldásokról. Szó esett olyan érdekességekről is, mint a Hodonín városában, a tornádó súlytotta iskolakertben nem rég átadott high-tech kültéri tanterem (ARCHIMEDES), a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésének fontossága (Győri Kristóf, Orbitrex-SDM Kft.), a középületek energiahatékonnyá tétele (Balogh Zoltán, Elektro-Kamleithner Kft.), a napelemek jövője (Kiss Ernő, elnök, Magyar Napelem Napkollektor Szövetség), a geotermiában rejlő lehetőségek kiaknázása (Nádor Annamária – geológus, Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága) vagy a digitalizáció és fenntarthatóság a Fővárosi Vízművek működésében (Brandstätter Gábor – fejlesztési, fenntarthatósági és innovációs igazgató, Budapesti Vízművek).
A rendezvény köszöntőjét követően, mely során H.E. Bial Tibor, Csehország nagykövete és Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke üdvözölte a jelenlévő vendégeket és a sajtó képviselőit, Dr.Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter és Határ Renáta, az Építésügyi és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára tartott beszédet. A délután folyamán látogatást tett és beszélt Koncz Zsófia miniszterhelyettes és országgyűlési képviselő is, valamint panelbeszélgetésen osztotta meg gondolatait Mgr. Ing. Jaromír Beránek – a prágai városi közgyűlés tagja, a nemzetközi kapcsolatok és az uniós alapok bizottságának elnöke, JUDr. PhDr. Martin Příborský – Brno város stratégiai fejlesztési, fővárosi együttműködési és ITI közgyűlésének tagja, Mgr. Miroslav Žbánek – Olomouc polgármestere, Papp László – Debrecen polgármestere, valamint Kendernay János – Budapest városdiplomáciai vezetője. Az exportképes magyar városfejlesztési mgoldásokról Jenei Gábor, a HEPA vezérigazgatója beszélt, az exportszövetségek, mint az Elements for Smart City Export Alliance fontosságáról és a benne rejlő lehetőségekről Radomil Doležal, a Czech Trade Promotion Agency vezérigazgatója és Antonín Koplík, a szövetség elnöke tartott előadást. A BKIK smart cityvel kapcsolatos tevékenységét Csókay Ákos főtitkár mutatta be a hallgatóságnak, az Óbudai Egyetem Smart Cityvel kapcsolatos koncepciójáról Felde Imre – ipari kapcsolatokért felelős rektorhelyettes beszélt. Az MVÜK pedig egy érdekes panelbeszélgetést tartott Fenntartható város - fenntartható üzleti megoldások - beszélgetés az Magyar Vállatvezetők Üzleti Közösségében fellelhető néhány jó gyakorlatról címmel.
A TÖOSZ üléstermében délután Alina Tatarenko – az Európa
Tanács Jó Kormányzás Szakértői Központjának vezetője, Dr.Dukai Miklós – a
Belügyminisztérium Önkormányzati államtitkára és Dr.Berczik Ábel – a
Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára tartott beszédet. Ezt követően a TSI
projekt fő munkaágának bemutatása és az Európai Jó Kormányzás Védjegy (EloGE)
került középpontba. Az inflációs kihívásokról Ceglédi Eszter (Edenred), a szlovákiai
önkormányzatok jelenlegi trendjeiről, a pénzügyekre és/vagy az adatokra
helyezett fókusszal Daniel Klimovszki beszélt.
A rendezvényen, amely a HUNGEXPO C Konferencia központjában zajlott, több mint
3000m2-en, több mint 580 résztvevő, 25+ előadó, és 45 kiállító vett részt, 5
országból.
Az eseményről készült összefoglaló videó, a kiállítók listája és a teljes program a www.cityforthefuture.com Budapest 2023-as rendezvényhez kapcsolódó oldalon tekinthető meg.
Forrás: TÖOSZ